Bezár

Öt éves a LEDKER! - Születésnapi akció

May 09

Öt éves a LEDKER!

2014-05-09 Akció

Ma kezdődik a LEDKER Születésnapi akció, mely keretei között 5 gyártó 5 termékét kínáljuk rendkívül kedvezményes áron!

Öt éves a LEDKER!

Már csak pár nap van hátra a a LEDKER ötödik szülinapjáig, azaz a Nagy LEDKER Születésnapi Akció kezdetéig! Büszkén és boldogan lépjük át ezt a mérföldkövet az üzlet életében, és bátran ígérhetjük, hogy az "iskolaérett" kor elérése nem csorbít eddigi lelkesedésünkön és szakmai hozzáállásunkon, sőt erősíti azt!

A mai világban, amikor nagy hagyományokkal rendelkező, több évtizedes múltat maguk mögött tudó boltok zárják be kapuikat, óriási dolog ha egy új üzlet eléri a fél évtizedes kort. Számunkra mindenképpen azt jelenti, hogy a szakterület, amely felé a figyelmünk öt évvel ezelőtt fordult, közérdeklődésre tart számot, van helye a piacon, az otthonokban, az irodákban és minden olyan helyen, ahol szükség van világításra.

Munkánk és sikerünk alapja a csodálatos és innovatív LED technológia, amely környezetbarát, energiatakarékos, tartós és nem utolsósorban szép megoldásokat kínál a kül- és beltéri világítási feladatok megoldására. Kínálatunk a technikai és technológiai fejlődést tükrözve, valamint a vásárlói visszajelzések alapján folyamatosan bővül.

Webáruház és bemutatóterem

Működésünk két pillére a webáruház és a 2011-ben megnyílt bemutatóterem. Az előbbiben zavartalanul, saját számítógépünk monitorján, az utóbbiban pedig személyesen, tapasztalataink alapján és eladóink szakértő támogatása mellett válogathatnak bőséges kínálatunkból.

Saját raktárkészletünk biztosítja a kiválasztott egységek és rendszerek gyors beszerzését, és felszerelését, nemzetközi kapcsolataink pedig kulcsot adnak bármilyen világítástechnikai probléma gyors, pontos és hatékony megoldásához, legyen szó akár országhatárokon átívelő projektekről is.

Tervezési és tanácsadási szolgáltatás

Különlegességünk a piacon az évtizedes szakmai múltra alapozott tervezési és tanácsadási szolgáltatás. Akár régi rendszerek kiváltásáról, akár új rendszerek tervezéséről van szó, ránk bátran támaszkodhat, hiszen  nemcsak kivitelezési tervekkel, hanem megtérülési és megtakarítási kimutatásokkal is állunk rendelkezésére.

A nagy nap – amit családi vállalkozásként indított üzletünk alapításának ötödik évfordulója jelent – ünneplésre méltó, és nem csak az ünnepelt érdemel ajándékot.

Az évforduló kiváló alkalom arra, hogy megköszönjük vásárlóink és megrendelőink nyitottságát és bizalmát, az értékes együttműködéseket. Nagyra értékeljük stabil partnereink, megrendelőink lojalitását és mindig csúcsminőségű termékekkel, valamint kiváló szakmai tanácsokkal és magas minőségi munkával viszonozzuk azt.

Születésnapi akció!

Mivel mással tehetnénk emlékezetessé ezt a szép kerek születésnapot, mint öt kiváló márka öt termékének akciójával?

Akciós termékeink között lámpatestek és fényforrások egyaránt találhatóak.

Kanlux

Kanlux Az idén negyedszázados l engyel Kanlux márka a lengyel világítástechnikai szektor egyik piacvezetője. Családi vállalkozásból nőtte ki magát nemzetközi cégcsoporttá, mindvégig tartva magát a kezdeti mottóhoz: több mint fény. Termelésük filozófiájában szervesen összeépül a nemzetközi trendek és innovációk figyelése, az egyes vásárlók elégedettségével, a termék esztétikája a funkcionalitással.

Termékfotó Rendelési szám Termékmegnevezés Webshop ár
   nettó / db / Ft
Szülinapi akciós ár
   nettó / db / Ft
MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, szimpla 5003 MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, szimpla 4 190   Ft 3 053   Ft
MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, dupla 5004 MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, dupla 6 739   Ft 4 909   Ft
MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tripla 5005 MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tripla 8 971   Ft 6 535   Ft
MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tetra 5006 MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tetra 11 456   Ft 8 345   Ft
MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tetra, négyzet alakú 5007 MATEO   DLP beépítőkeret, AR-111 G53, síkbanbillenő, tetra, négyzet alakú 11 456   Ft 8 345   Ft

További Kanlux termékek a webáruházban ...

Osram

Osram A több mint 100 éves múltra visszatekintő német Osram márka neve szinte mindenki számára ismerősen cseng, hiszen a két világvezető világítástechnikai cég egyike. Termékpalettájuk a teljes világítástechnikai termékkört és eszköztárat lefedi, az égőktől a világításvezérlésig, értékesítésének már 70%-a energiahatékony termékek forgalmazását fedi.

Termékfotó Rendelési szám Termékmegnevezés Webshop ár
   nettó / db / Ft
Szülinapi akciós ár
   nettó / db / Ft
CALYX   Spot I Single LED fali lámpatest 4847 CALYX   Spot I Single LED fali lámpatest 10 990   Ft 9 263   Ft
CALYX   SPOT I Single Flex LED fali lámpatest 4848 CALYX   SPOT I Single Flex LED fali lámpatest 12 740   Ft 10 738   Ft
CALYX   SPOT I Duo LED fali lámpatest dimmelhető 4849 CALYX   SPOT I Duo LED fali lámpatest dimmelhető 18 130   Ft 15 281   Ft
CALYX   SPOT I Triple LED fali lámpatest dimmelhető   4850 CALYX   SPOT I Triple LED fali lámpatest dimmelhető 27 720   Ft 23 364   Ft
CALYX   SPOT I Quadro LED fali lámpatest dimmelhető 4851 CALYX   SPOT I Quadro LED fali lámpatest dimmelhető 33 320   Ft 28 084   Ft

További Osram termékek a webáruházban ...

RZB

RZB A nagy német márkák közé tartozó bambergi RZB vállalat a második legfiatalabb az akcióban résztvevő vállalatok között. Tekintélyét és értékét azonban ez nem csorbítja, hiszen fennállásának 75 éve alatt számtalan díjjal ismerték el tervezőinek munkáit. Kiemelkedő tevékenységi területe a középületek, kereskedelmi- és egészségügyi létesítmények, hotelek, éttermek és konferenciatermek világítási megoldásainak szállítása.

Termékfotó Rendelési szám Termékmegnevezés Webshop ár
  nettó / db / Ft
Szülinapi akciós ár
  nettó / db / Ft
LED fali lámpatest Atrium Edelstahl 2xA60 E27 foglalat kétoldalú előlappal fehér 948 LED fali lámpatest Atrium Edelstahl 2xA60 E27 foglalat kétoldalú előlappal fehér 23 324   Ft 21 625   Ft
Fali lámpatest Atrium Edelstahl 2xA60 E27 foglalat kétoldalú előlappal ezüstmetál 951 Fali   lámpatest Atrium Edelstahl 2xA60 E27 foglalat kétoldalú előlappal   ezüstmetál 23 324   Ft 21 625   Ft
Fali lámpatest Colonna 15W 25W 40W 60W 75W 260x150 mm fehér 1412 Fali   lámpatest Colonna 15W 25W 40W 60W 75W 260x150 mm fehér 14 913   Ft 13 827   Ft
Fali lámpatest Colonna 2xA60 15W 25W 40W 60W 75W 445x150 mm fehér 1413 Fali lámpatest Colonna 2xA60 15W 25W 40W 60W 75W 445x150 mm fehér 20 239   Ft 18 765   Ft
Fali lámpatest Colonna IP 44 15W 25W 40W 60W 245x145 mm fehér 1416 Fali   lámpatest Colonna IP 44 15W 25W 40W 60W 245x145 mm fehér 13 926   Ft 12 912   Ft

További RZB termékek a webáruházban ...

Panasonic

Panasonic Hazánkban nem elsősorban fényforrásairól ismert a Panasonic márka, pedig a nemzetközi világítástechnikai piacon az előkelő 3. helyet tudhatja magáénak. Néhány év híján egy évszázada vesznek részt az izzógyártásban, 2009 óta készítenek LED termékeket, melyeket a tavalyi évben vezettek be az európai piacra.                                      

Termékfotó Rendelési szám Termékmegnevezés Webshop ár
   nettó / db / Ft
Szülinapi akciós ár
   nettó / db / Ft
Nostalgic Clear beltéri körte égő 2700K 10W E27 3425* Nostalgic Clear beltéri körte égő 2700K 10W E27 5 990   Ft 3 785   Ft
Nostalgic Clear beltéri körte égő 2700K 4,4W E27 3423* Nostalgic Clear beltéri körte égő 2700K 4,4W E27 4 190   Ft 1 264   Ft
Reflector type beltéri spotégő 2700K 4W GU10 3432 Reflector type beltéri spotégő 2700K 4W GU10 3 190   Ft 1 705   Ft
HOME LED GU10 beltéri spotégő 2700K 7W 4934 HOME LED GU10 beltéri spotégő 2700K 7W 2 990   Ft 1 895   Ft
Candle type beltéri gyertya égő 2700K 5W E14 3431 Candle type beltéri gyertya égő 2700K 5W E14 3 490   Ft 2 205   Ft

*A két termék csak együttesen "csomagban" rendelhető, önállóan nem.

További Panasonic termékek a webáruházban ...

Philips

Philips Vállalkozásunk tavaly ősz óta forgalmazza a világítástechnikai piacvezető, a 123 éves Philips által gyártott LED termékeket. Különleges megoldásai, egyedi fejlesztései megkönnyítik a fogyasztók átállását a hagyományos technológiáról a LED alkalmazására.

Termékfotó Rendelési szám Termékmegnevezés Webshop ár
   nettó / db / Ft
Szülinapi akciós ár
   nettó / db / Ft
CorePro LEDlamps nagygömb égő, 2700K 5,5W, E27 4351 CorePro LEDlamps nagygömb égő, 2700K 5,5W, E27 1 910   Ft 1 416   Ft
CorePro LEDlamps nagygömb égő, 2700K 8W, E27 4352 CorePro LEDlamps nagygömb égő, 2700K 8W, E27 2 739   Ft 1 652   Ft
MASTER LEDspot MV spotégő, 2700K 4W, GU10, 40° dimmelhető 4424 MASTER LEDspot MV spotégő, 2700K 4W, GU10, 40° dimmelhető 4 148   Ft 2 714   Ft
MASTER LEDtube VLE fénycső, 4000K, 16W, 1200 mm, industrial csomagolás 5009 MASTER LEDtube VLE fénycső, 4000K, 16W, 1200 mm, industrial csomagolás 6 330   Ft 5 336   Ft
Economy Twister spirál kompakt fénycső, 2700K, 20W, E27 5010 Economy Twister spirál kompakt fénycső, 2700K, 20W, E27
Hulladékkezelési díj
697 Ft
   50Ft    
507 Ft
   50Ft

További Philips termékek a webáruházban ...

Az akció 2014. május 31-ig illetve a készlet erejéig érvényes! A feltüntetett árak nettó árak, a 27% ÁFÁ-t nem tartalmazzák!

Minden, amit a led-ekről tudni akartál!

Bisnode tanúsítványt kaptunk!

A Bisnode nemzetközi cégminősítő minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát...

Részletek

Zseblámpa Webshop - Fókuszálj a lényegre!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy megnyitottuk Zseblámpa Webshopunkat, ahol a tőlünk megszokott minőségben és széles termékpalettán...

Részletek

GIRA - eNET - XXI. századi világításvezérlés

A német GIRA cég mára az intelligens épületfelügyeleti technológia egyik legmeghatározóbb cégévé fejlődött,...

Részletek

A színvisszaadási indexről (Ra, CRI)

Minden világítástechnikai terméket (LED fényforrásokat, LED lámpatesteket, LED szalagokat stb...) színvisszaadási tulajdonság...

Részletek